Borzasztóan hiányzik Miroku, lassan egy hete, hogy elindult meglátogatni a mesterét. Tudom, hogy el kell mennie, és tudom, hogy nem szabadna minden miatt ennyire aggódnom, de mi van akkor, ha egy lánnyal találkozik. Mi van akkor, ha út közben úgy dönt, hogy inkább a mesterével marad. 

Miroku nem tudja, hogy mit érzek iránta, és én azon vagyok, hogy ne is tudja meg. 

Persze, hogy bosszant, amikor rájön a perverzkedési roham, de igazából annyira nem. Néha felkapom a vizet emiatt, de én... tudja isten, hogy miért, de szeretem. Szeretem, mert ő mindig meg mosolyogtat. Szeretem pusztán azért, mert ő van. Éppen ezért fáj annyira, mikor más nőknek teszi a szépet, másokkal kedves és figyelmes és engem észre sem vesz. Engem nem kezel úgy, mint a többieket.  Úgy tűnik, hogy számára csak egy társ, egy barát vagyok, vagy valaki, akivel jó szórakozni. 

Semmi több. De hová is gondolok? Hogy lehetne több? Nem. Most még nem, előtte nekem még rengeteg dolgom van. Először is leszámolni Narakuval, mert amit tett... az egész életemet tönkre tette, elvette tőlem a családomat és ezt nem úszhatja meg! Inuyasha és a többiek is azon vannak, hogy minél előbb összegyűjtsék a szilánkokat különben Naraku még erősebb lesz. 

Én, Sango... a szellemírtó lány pedig olyan dolgokon gyötrődöm, mint, hogy a szerzetes éppen kivel van. Legjobb lenne őt nem komolyan venni. Nem komolyan venni, igen és akkor talán nem fájna folyamatosan ennyire a szívem valahányszor más nő kerül a közelébe.