Ma mint lenni szokott Kagome, Inuyasha, Shippou és én összedelőzködtünkés készen álltunk az indulásra, ám Miroku már jó ideje távolt volt. Mielőtt elment a közeli faluba, kértem, hogy sissen, hiszen nem csak én, hanem már Inuyasha is ideges volt. Azon az estén alakul emberré és minél előbb tovább kellett állnunk, folytatva utunkat jó pár órára lévő faluig. Kagome abban a faluban érzett ékkőszilánkokat. Inuyasha, mint mindig türelmetlen volt. Azt mondta, hogy letudja a faluban az ellenséget, aztán pedig ott tölti az éjszakát. Ám Miroku visszament az előző faluba élelemért. 

Úgy éreztem, annyira éreztem, hogy hazudik. Kagome egy idő után aggódva nézett rám, azt hiszem ő is arra gondolt, amire én. Még pedig arra, hogy Miroku, most bizonyosan jól érzi magát a többi lány társaságában, nem törődik se velem, sem az indulásunkkal. Nem tehetek róla, de úgy éreztem, hogy millió szilánkra törik a szívem, akár az ékkő. Természetesen igyekeztem úgy tenni, mint aki még elhiszi a hazugságot, azt, hogy Miroku tényleg kajáért ment, de őket nem tudtam becsapni, sem pedig magamat. Engedelmet kértem és szabadfolyást engedtem a könnyeimnek az környező erdő egy távolabbi részében.